Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ellenőrzési szolgáltatás

Vigyázat! Önellenőrzés!


A földművelésügyi Minisztérium 28/2017.(V.30.) rendelete alapján minden élelmiszer-vállalkozás számára 2019.01.01-től kötelező az önellenőrzési rendszer felállítása és működtetése illetve a végrehajtás igazolása.

Az önellenőrzés kiterjed az élelmiszer-vállalkozás működéséhez kapcsolódó, az élelmiszerek megfelelő minőségével, az élelmiszer biztonsággal, az azonosíthatósággal, a nyomon követéssel és az élelmiszerek jelölésével kapcsolatos tevékenységére és a követelményrendszerben kidolgozott kötelezettségének önellenőrzésére is.

A rendelet a kistermelők kivételével minden élelmiszer-vállalkozásra, így az élelmiszer gyártókra, a közétkeztetésben tevékenykedő főző és tálalókonyhákra, a vendéglátókra és a kereskedőkre egyaránt vonatkozik.

A rendelet szerint az élelmiszer-vállalkozásoknak a működésük során a következő pontokban felsorolt feltételeknek kell megfelelniük:

  • értékelniük és minősíteniük kell a beszállítókat, a szerződéseket megfelelően kell kezelniük

  • minőségi ellenőrzéseket kell végrehajtaniuk

  • A HACCP elvárásainak meg kell felelniük, ennek dokumentációját rendszeresen vezetniük kell

  • HACCP helyszíni felülvizsgálaton meg kell felelniük, az ehhez kapcsolódó tanácsadásjavaslatait követniük és a rendszerbe be kell építeniük

  • dokumentáció szerinti belső ellenőrzéseket kell végezniük

  • az élelmiszer minőségével élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos laborvizsgálatokat, higiéniai éskésztermék vizsgálatokat kell végezniük

  • diétás ételek készítése esetén allergén teszteket kell végezniük

 

Az önellenőrzést természetesen dokumentálniuk is kell.  Az önellenőrzési tervnek legalább tartalmaznia kell:

  • az önellenőrzési terv által felölelt időszakot

  • az alkalmazott módszert

  • az elvégzett önellenőrzés igazolásának módját

  • az önellenőrzés során készült dokumentumok és az önellenőrzési terv megőrzésének idejét

  • az ellenőrzés tárgyát

  • az ellenőrzött körülményeket

  • az ellenőrzési időpontot vagy gyakoriságot

  • az ellenőrzés, megfigyelés vagy mintavétel pontos helyét

  • az ellenőrzésért felelős terv végrehajtásáért felelős személyt

A gyakorlat azt mutatja, hogy a jelenlegi önellenőrzési tervek egyike sem tartalmazza a fenti előírt tartalmi elemeket maradéktalanul.

 

Az Assist-Trend Kft. segítséget nyújt élelmiszer-vállalkozásának az önellenőrzés folyamatában

 

Szakértőink segítségével hiányosságok nélkül tudja végezni a szükséges ellenőrzéseket és vezetni  megfelelő módon a szükséges dokumentációkat.

 

Az Assist-Trend Kft. vállalja:

A megfelelő szakértő közvetítésével a HACCP dokumentáció kiegészítését a törvény általelőírt és a törvénynek megfelelő kötelező önellenőrzési tervvel

A terv betartásához szükséges higiéniai vizsgálatok helyszíni elvégzését a tervben dokumentáltmérési pontokon. Az alkalmazott ATP mérés, amelyet végzünk, a helyszínen eredményt ad a takarítás és tisztaság megfelelőségére. ATP mérés során az élő sejtekben jelen lévő és azok elpusztulásával hamar elbomló adenozin-trifoszfát határértékét mérjük. Amennyiben az értéka határértéket nem éri el, a felület tisztasága az önellenőrzés szerinti megfelelő eredményt adja.

A mérés tökéletesen illeszkedik a HACCP rendszerbe, eredményét a felügyeleti hatóságok elfogadják.

 

Mi az előnye, ha tőlünk rendeli meg a szolgáltatást?

Az önellenőrzési tervben rögzített időszakos vizsgálatait szakértő kollégánk a megfelelő időben a megfelelő mérési pontokon elvégzi és azt dokumentálja.

Ha nem teljes a HACCP dokumentációja, igény esetén segítünk megtalálni a megfelelő szakértőt, aki felülvizsgálja és kiegészíti azt. 

Szakértő kollégánk által készített dokumentum megfelelő módon és hiánytalanul tartalmazza az összes, önellenőrzési tervben kötelezőként feltüntetett elemet (önellenőrzési időszak, alkalmazott módszer, igazolások, igazolás tárgya, önellenőrzés körülményei, időpontja, gyakorisága, helye).

A tisztító- és fertőtlenítőszereknek a megfelelő tisztítóhatás eléréséhez szükséges koncentrációját szakértő kollégánk konduktometriás mérésekkel ellenőrzi és dokumentálja.

Amennyiben a tisztító- és fertőtlenítőszerek konduktometriás mérése nem mutat megfelelő eredményt, kollégánk segítséget nyújt az adagolás megfelelő beállításában

Munkatársaink a személyzet higiéniai oktatásával segítik a megfelelő tisztítási hatékonyság elérését és biztonságos munkavégzés folyamatainak kialakítását.

Abban az esetben, ha cégünket bízza meg a kötelező ellenőrzés végzésével, szakértő kollégánk a higiéniai mintavételezést és ellenőrzést, oktatást elvégzi az előírt gyakorisággal, majd jegyzőkönyvet készít és igazolja az elvégzett tevékenységet az előírásoknak megfelelően. 

Az átadott jegyzőkönyv tartalmazza a mintavételezési pontokon kapott eredményeket, amennyiben szükséges javító tevékenység, az követő új eredményeket is. A megfelelő higiéniai állapot biztosítása érdekében elengedhetetlen az előírt vegyszer koncentráció ellenőrzése, ezt is tartalmazza az átadott  jegyzőkönyv. Oktatás esetén pedig a tematikát és a számonkérés eredményét is.

Ha szeretne bővebb információt szolgáltatásunkról, vagy szeretné azt megrendelni, kérjük keresse higiéniai szaktanácsadónkat a elérhetőségein. Kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot, a helyszín és dokumentáció felmérése után javaslatot és ajánlatot ad.

 

Solymosi Piroska

Mobil: +36 20 4768 378

E-mail: solymosi.piroska@assist-trend.hu

 

 

 

 

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Feladat Felület Technológia