Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Fürdő, gyógyfürdő, élményfürdő, wellness

Magyarország évezredes fürdőkultúrával büszkélkedhet, köszönhetően a Kárpát-medence  kedvező természeti adottságainak. Hazánkban a földkéreg mintegy 10 km-rel vékonyabb a világátlagnál, ennek következtében sokkal kisebb mélységből lehet hővizet nyerni mint a kontinens más pontjain. További szerencsés földrajzi adottság, hogy az említett hővízből bőséges mennyiség áll rendelkezésre. Jelenleg több mint 300 ezer köbméter termálvíz kerül naponta felszínre Magyarországon, melynek jelentős része magas ásványi-anyag tartalmú gyógyvíz.

A mostani fürdők ősei a római kori fürdők voltak. A rómaiak Pannóniát időszámításunk kezdete körül foglalták el. Óbuda -  régen a római tartomány fővárosaként számon tartott Aquincum -  területén  18 ebből az időből származó fürdőépületeket tártak fel, melyek közt közfürdők, magánfürdők, katonai fürdők is voltak. A római fürdők jellegzetes elemeit - apodyterium (fűtött öltöző), tepidarium (meleg vizes fürdő), caldarium (forró levegőjű és forró vizes fürdő), frigidarium (hideg vizes merülő medence)-  sikerült azonosítani a feltárások során.

A XX. században a magyar fürdőélet központja Budapest lett. A természetes módon feltörő termálvizek, magas ásványi-anyag tartalmú gyógyvizek mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a tervszerű fúrással felszínre hozott termálviz-források. Ilyen módon létesült Bükfürdő, Zalakaros és Hajdúszoboszló fürdője is.

A század közepétől már nem csak a gyógyulni vágyók hanem a kikapcsolódást keresők is elkezdték látogatni a fürdőket. A XX. század vége felé a fürdőlátogatás már nem csak előkelő szokás volt, a fürdőzés tömegjelenséggé és mindenki számára elérhetővé vált, a fürdőkben töltött idő lerövidült, a több napos pihenési időtartalomtól az egy napos vagy néhány órás látogatásig akár.

Napjainkban a fürdőkultúra ismét fellendülőben van, köszönhetően a turizmus kiemelt ágazattá válásának. Számos működő strandfürdőt kibővítettek, felújítottak, korszerűsítettek. Számos helyen felújítják a műemlék-fürdőket  új, szállodával közvetlen összeköttetésben álló fürdőkomplexumokat, nem csak gyógy-, hanem élményfürdőket és wellness központokat  építenek.

A gyógyulás-központú fürdőzés mellett széles körben elterjed a pihenés és élményalapú fürdőzés. Az élményfürdőkben, wellness-központokban a gyógykezelések helyett vagy mellett az élményelemek is szerepet kapnak. Az élményfürdőkre jellemző, hogy számtalan medence található a területükön különböző vízfokokkal és élményelemekkel, sok esetben csúszdákkal, vízforgókkal, szökőkutakkal, különböző masszírozó hatású vízáramokkal. A medencék vízhőfoka magasabb mint egy úszásra készült medencéé, hiszen a cél itt az, hogy a vendégek hosszasan időzzenek az élményelemek közt, pihenve feltöltődve. A medencék és az élményelemek kialakítása eredményeképp  minden korcsoport megtalálja a szórakozását vagy éppen a kikapcsolódását a fürdő területén. Az élményfürdők területén sok esetben wellness-központ, vagy szauna-központ is működik esetlegesen közvetlen összeköttetésben a szállodával. A többféle igényt kielégítő komplexumok előnye, hogy az eltöltött  vendégéjszakák száma nő,  a  vendégek hosszú napokat tölthetnek el egy helyen úgy, hogy a komplexum elhagyása nélkül is pihenhetnek, kikapcsolódhatnak, szórakozhatnak.



A Magyar Fürdőszövetség kialakította a fürdők védjegy minősítés- és követelményrendszerét, amely 1-5 csillag besorolás megszerzéséhez határozza meg – az elsősorban tárgyi feltételekre vonatkozó – paramétereket. Emellett néhány értékelési szempont kiterjed a szolgáltatások, választékára, színvonalára és a humán felkészültségi, szakképzettségi követelményekre is.

A Szövetség az alábbi fürdőtípusok számára alkotta meg a minősítési rendszert:

Élményfürdőn belüli területek

medence terek

közösségi terek

  • WC

  • mosdók

  • zuhanyzók

  • pelenkázó

  • gyermek pihentető  (szoptatós helyiség)

  • öltözők

  • privát pihenők

Élményfürdő higiénia (medence terek, medencék)

A fürdők takarításánál figyelembe kell venni az előírásokat és a technológia betartását.

Ezeknél a területeknél a vízkőoldás (Sutter Decalc, Trend Quality vízkő és rozsda oldó) és a zsíroldás- fertőtlenítés (Sutter SF 300, Trend Quality Septofoam, Sutter Cuat Next) a fontos. Ezeket naponta váltva kell végrehajtani. A napi szintű takarítás és szinten tartás megakadályozza a felületek újra koszolódását, és ezzel időt és vegyszerköltséget is lehet csökkenteni. 

A medence tereknél, a medencében és a közösségi terekben jellemző a hideg burkolat, azaz csúszásmentes csempe.  A csempe burkolat könnyen takarítható. 

A fürdők takarításánál elengedhetetlen a gépi takarító eszközök használata. (Karcher egytárcsás súrológép, Karcher gyalog kíséretű súroló automata pad tárcsával vagy tárcsa kefével, Karcher vizes porszívó, Karcher nagynyomású mosó habosító tartozékkal(medence takarításához)

A közösségi terek tisztán tartásánál nagyon fontos a technológiai - takarítási utasítás betartása. A mosdókat,  WC-ket, zuhanyzókat  naponta minimum kétszer ki kell takarítani. Itt is nagyon fontos a vízkőoldás, a zsíroldás (előzőekben leírtakkal) és a fertőtlenítés ( Sutter Multigienic). Azokon a helyeken, ahova beférnek a gépek, a gépi napi takarítást,  ahova nem, ott pedig a kézi kefés takarítást alkalmazzuk. A takarítás végén mindenféleképpen egy tiszta vizes visszaöblítés szükséges. Szennyezettségtől függően a havi nagy alaptakarítást is el kell végezni ezeken a területeken. A csapokat, mosdókat, WC csészéket naponta többször is takarítani és fertőtleníteni kell. Napi vízkőoldásra kíválóan alkalmas a Sutter Zero Diamond vagy Diamond Easy, erősebb szennyeződés esetén a  Sutter Decalc, Trend Quality vízkő és rozsda oldó. Fertőtlenítésre ajánlott a Sutter Zero Lactic környezetbarát felületfertőtlenítő vagy a Sutter  Multigienic , a WC csésze belsejét a Sutter Zero WC gél, Sutter General WC gél  segítségével tisztíthatjuk. )

Fontos, hogy a kisgyermekes pihenőkben a textil berendezési tárgyakat (párnák, babzsák stb) a mosodában minden nap fertőtlenítsék.

Az öltözőkben  zsíros szennyeződés található, nem pedig vízkő. Ide a vendégek utcai cipőben érkeznek és az arról lepergő szennyeződés szennyezi a felületet. Ezek nagyon különfélék lehetnek. (olaj, sár, por, homok, cipő- guminyom stb.) (Sutter Straik NR,  Sutter Reflesh) . 

Az öltözőkben a szennyeződés mennyiségét csökkenteni lehet ha a bejáratnál legalább 4 m hosszúságban szennyfogó szőnyeget alkalmazunk. A szennyeződés nagy részét a szőnyeg megköti és utána időnként azt csak ki kell porszívózni. 

A személyi higiéniára is ügyelni kell ezért minden esetben a kézmosást fertőtlenítő hatású szappannal kell végezni.(Sutter Dermasan Disinfectant, Assist Professional fertőtlenítő hatású szappan (habosítható)

Gyógyfürdők és terápiás helyiségek

Gyógyfürdőn belüli területek

  • medence terek

  • közösségi terek 

  • WC

  • mosdók

  • zuhanyzók

  • terápiás helyiségek

  • öltözők

Gyógyfürdő higiénia (medence terek, medencék)

A fürdők takarításánál figyelembe kell venni az előírásokat és a technológia betartását.

Az említett fürdőkben gyógyvizes medencéket találunk, és ezek a vizek speciális összetevőkből állnak. Nagyon sok az olyan lerakodás, amit vegyi úton eltávolítani szinte lehetetlen. Ezért nagyon fontos az első pillanattól kezdve a napi szintű alapos takarítás a fürdő területein. A megfelelő technikai eszközök alapvetőek.

A fürdők takarításánál elengedhetetlen a gépi takarító eszközök használata. (egytárcsás súrológép, gyalog kíséretű súroló automata pad tárcsával vagy tárcsa kefével, vizes porszívó, nagy nyomású mosó habosító tartozékkal.(medence takarításához)

Ezeknél a területeknél a vízkőoldás és a zsíroldás, fertőtlenítés a fontos. Ezeket naponta váltva kell végrehajtani. A napi szintű takarítás és szinten tartás megakadályozza a felületek újra koszolódását és ezzel időt és vegyszerköltséget is lehet csökkenteni. 

A medence tereknél, a medencében és közösségi terekben jellemző a hideg burkolat, azaz csúszásmentes csempe. A csempe burkolatot könnyű takarítani és fertőtleníteni.

A közösségi terek tisztán tartásánál nagyon fontos a technológiai takarítási utasítás betartása. A Mosdókat,  WC-ket, zuhanyzókat  naponta minimum kétszeri is ki kell takarítani.Itt is nagyon fontos a vízkőoldás és a zsíroldás- fertőtlenítés. Azokon a helyeken, ahova beférnek a gépek, a gépi napi takarítást, ahova nem, ott pedig a kézi kefés takarítást alkalmazzuk. A takarítás végén mindenféleképpen egy tiszta vizes visszaöblítés szükséges. Szennyezettségtől függően a havi nagy alaptakarítást is el kell végezni ezeken a területeken. A csapokat, mosdókat, WC csészéket naponta többször is takarítani és fertőtleníteni kell.

Az öltözőkben inkább a zsíros szennyeződés található meg, nem pedig  a vízkő. Ide az vendégek utcai cipőben érkeznek, és az arról lepergő szennyeződés szennyezi a felületet. Ezek nagyon különfélék lehetnek : olaj,sár,por,homok,cipő guminyom stb.

Terápiás helyiségek (súlyfürdő, iszapkezelő, tangentor, masszázs stb.)

Ezeknek  a helyiségeknek a takarításánál nagyon oda kell figyelni a fertőtlenítésre( Sutter Multigienic, Sutter Cuat Next, Sutter SF 300). Naponta többször is váltják a vendégek egymást. A terápiás helyiségekben főleg a zsíros szennyeződések a jellemzőek.

Egy városi spa jellemző fő egységei

A szolgáltató létesítmények frontvonalbeli területei a szolgáltatási folyamat helyszínei, itt a kiszolgáló személyzet és a vendégek kapcsolatba kerülnek egymással, a napi tevékenység a vendégek szeme előtt zajlik. A háttértevékenységek esetében a folyamatok a látogatók számára láthatatlanok, ezek segítik a napi munkavégzés gördülékenységét, a fennakadásoktól mentes szervezését, megvalósítását.

Frontvonalbeli kiszolgálóegységek

  •  Spa recepciós pult
  •  Spa vendégfogadási terület

  •  Spa butikterület és értékesítőtér

  •  Spa teázó

  •  Férfi és női fodrászat, kozmetika

Háttér kiszolgálóegységek

  • Spa adminisztrációs iroda

  • Spa butik raktár

  • Spa teázó előkészítő-helyiség és raktár

Öltözői száraz területek

  • Öltözőszekrények

  • Tükrök, hajszárítók, toalett, vendégváró

Öltözői vizes területek

  • Tusoló melletti rakodórekeszek

  • Tükrök, hajszárítók, toalett, vendégváró

Hő- és víz nyújtotta élmények

  • Nedves gőz

  • Száraz gőz

  • Élénkítő, frissítő medence

  • Aromafürdő

  • Általános fürdő és pihenőterek

  • Medencetéri toalett, pipereszoba

Spa kezelések helyiségei

  • Általános kezelőszobák, fülkék

  • Párok számára nyújtott kezelések szobái

  • VIP kezelőszobák (de lux kezelések)

  • Hidroterápiás kezelőszobák

  • Manikűr, pedikűr helyiségei
  • Masszázsszobák
  • Iszapkezelések helyiségei

Általános frontvonalbeli szolgáltató területek

  • Relaxációs területek, pihenők

  • Elsősegélynyújtó helyiség

Háttér kiszolgálóhelyiségek

  • Spa raktár és előkészítő helyiségek

  • Kezelések alapanyagainak raktárhelyiségei

  • Személyzeti öltözők, étkezők

  • Személyzeti társalgó, különterem

  • Tiszta ruha és -textília raktár

  • Szennyes ruha és -textília raktár

Adminisztráció helyiségei

Vezetői irodák 

Uszoda és wellness terek takarításához ajánlott szerek:

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Feladat Felület Működési terület